Díjazottak: 2019/20

Akikről a hírek szólnak

2019/20 2018/19 2017/18 2016/17 2015/16 2014 2013 2012 2011 2010 2009



Egyre igényesebbek a magyar fogyasztók

Az elégedett vásárlóért már sokkal többet kell tenni – az ügyfélkiszolgálás színvonalán emelő vállalatok viszont nagyot nyerhetnek, akár 20-30 százalékkal is növelhetik árbevételüket

A több mint 1.500 üzletet és ügyfélkiszolgálási pontot tesztelő és 6.500 ügyfél véleményét felmérő ClientFirst Consulting kihirdette az idei „Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban” díjak győzteseit. Több kategóriában is vizsgálták a magyarországi cégek teljesítményét: a nagyvállalatok közül a Cofidis Magyarországi Fióktelepe és az Uniqa Biztosító Zrt. végzett az első helyeken, a kis- és középvállalkozások között pedig az Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zrt. bizonyult a legjobbnak. Az összetett díjak mellett kiosztották a legjobb élményt nyújtó szolgáltató, a legjobb családbarát kiszolgálás és a legjobb munkahelyi csapat címét is.

Új elsők a nagyvállalatoknál, tarolás a kkv-k versenyén

A felmérés 2019-es eredményei alapján a személyes ügyfélkiszolgálás kategóriában a nagyvállalatok között a Cofidis Magyarországi Fióktelepe nyert, mellettük megosztott másodikként végzett a Patika Plus Gyógyszertárak és a dm-drogerie markt Kft. A dobogó harmadik fokára az UNIQA Biztosító Zrt. ért fel. A kis- és középvállalatok között az Észak-zalai Víz és Csatornamű Zrt. érdemelte ki a „Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban” címet, a második helyre az Alphazoo Kft. ért oda, harmadik helyezettet pedig ezúttal nem hirdettek ki.


A telefonos ügyfélkiszolgálás kategóriájában is a Cofidis Magyarországi Fióktelepe futott be győztesként, a második helyen az UNIQA Biztosító Zrt., a harmadikon pedig a Magyar Posta Zrt. végzett. A kis- és középvállalkozásoknál ugyanezen a területen az Észak-zalai Víz és Csatornamű Zrt., és a Supershop Marketing Kft. osztozott az elismerésen, ebben a sorrendben.


Az elektronikus ügyfélkiszolgálás kategóriában a nagyvállalatok között az UNIQA Biztosító Zrt. zárt az élen, a második helyre a dm-drogerie markt Kft. futott be, míg a harmadikon a Cofidis Magyarországi Fióktelepe végzett. A kis- és középvállalatok esetében ezt a kategóriát is megnyerte az Észak-zalai Víz és Csatornamű Zrt., és megosztott második helyet érdemelt ki a Supershop Marketing Kft., valamint a KBOSS.hu Kft (szamlazz.hu). is.


Sokat számít a csapatszellem és a családbarát kiszolgálás is

A kategóriánkénti legjobbak mellett a különdíjasokat is értékelték. Ez az elismerés a vállalat saját ügyfeleinek véleményét tükrözi, a legmagasabb ügyfélélmény mutatóval rendelkező cég kaphatja meg. A „Legjobb Élmény Szolgáltató” díjat három csoportban ítélték oda: a személyes ügyfélkiszolgálásban a Patika Plus Gyógyszertárak, a telefonosban a Supershop Marketing Kft., az elektronikusban pedig a Cofidis Magyarországi Fióktelepe nyert. A tesztvásárlók összesített véleménye alapján idén a Legjobb családbarát kiszolgálást az Alphazoo Kft. nyújtotta, a Legjobb munkahelyi csapat címét pedig az Észak-zalai Víz és Csatornamű Zrt. érdemelte ki.


Jelentős többletet hoz az odafigyelés

„Az ügyfélkiszolgálás színvonalának növekedése néhány éven belül akár 20-30%-os átlagos árbevétel növekedést is hozhat. A terület hazai színvonalának javítását küldetésünknek tekintjük, minden évben vannak visszatérő indulóink, ebből is látjuk, hogy az egyes iparági szereplők kiemelten kezelik az ügyfélkiszolgálás fejlesztését, és az itt kapott eredményeket be is tudják építeni üzleti stratégiájukba” - hangsúlyozta Mózes István, a szervező ClientFirst Consulting ügyvezető partnere. „A tapasztalatok alapján egy elégedett vásárló akár két és félszer annyit is költhet egy vállalatnál, mint egy elégedetlen” – mutatott rá Mózes István. „Létrehoztunk egy úgynevezett Kiválóság Indexet, ami azt figyeli, hogy a gazdasági teljesítményhez képest a Kiválóság Program résztvevői milyen teljesítményt nyújtanak évről évre. Látszik, hogy az olló egyre nyílik és a több mint tíz év alatt – amióta vizsgáljuk ezt a mutatót is - a résztvevők teljesítménye két és félszer jobb, mint a gazdaság átlagos teljesítménye” – összegez az ügyvezető.


Nagyot javult az elektronikus ügyintézés színvonala

Az elektronikus ügyintézésben 86 százalékos átlagot mértek tavaly, ez 10 százalékpontos növekedés a 2018-as évhez képest, az ügyfél-elégedettségi index itt 85%-os eredményt mutat, a próbavásárlások során 89%-os volt az elégedettség. A Net Promoter Score (NPS) mutató, amely azt méri, hogy ki milyen szívesen ajánlaná az adott céget ismerőseinek, 61-es értéket mutatott a 100-as skálán. Telefonos ügyintézési kategóriában az összesített eredmény 91%-ra jött ki, ez a mutató egy év alatt 6%-kal nőtt. A személyes is elégedettebbek voltak a magyarok, mint egy éve: a 91%-os mutató két százalékkal haladja meg a korábbit.


A próbavásárlások egyaránt és 93 százalékos eredményt hoztak az előző két kategóriában. Az NPS esetében viszont jelentősen eltért egymástól a két terület: amíg a telefonos ügyfélkiszolgálás ajánlási mutatója habár növekedett, így is csak 71 volt, a személyes ügyfélkiszolgálás 90-es mutatót ért el, azaz jóval meghaladja a telefonos gyakorlatot. „Minden évben úgy tapasztaljuk, hogy az ügyfelek alacsonyabbra értékelik a vállalatok ügyfél-kiszolgálási tevékenységét, mint azt a próbavásárlók tapasztalták. Ennek többek között az lehet oka, hogy míg az ügyfélszolgálatokon, az üzletekben dolgozó, ügyfelekkel foglalkozó munkatársak jó szolgáltatást nyújtanak, addig a háttérfolyamatokon még sokat kell javítani.” – emelte ki Mózes István. Hozzátette: „A több mutatóban is jelentkező csökkenő tendencia elsősorban a növekvő ügyféligényeket tükrözi. A fogyasztók egyre érzékenyebbek, ami két dolgot jelent: egyrészt sokkal negatívabban értékelik a nem megfelelő bánásmódot, másrészt, ha valahol kiváló kiszolgálással találkoztak, hűségesebbek lesznek.”


Széleskörű kutatás: többezer ügyfél véleménye alapján alakult ki a sorrend

Egy-egy vizsgálat során az adott cég több száz saját ügyfelének véleményét kérdezik meg az objektív kép kialakítása érdekében. A próbavásárlók több mint 1.500 üzletet és ügyfélkiszolgálási pontot teszteltek az idei díj megítélése előtt, ezzel párhuzamosan a szervezők összegyűjtötték csaknem 6.500 ügyfél véleményét is az érintett cégek kiszolgálásról, akik több mint kétszázezer kérdésre adtak választ az értékelés során. Ezek elemzése után alakult ki a végső rangsor.


A 2019/20-as Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban Gála Díjazottjai

Személyes ügyfélkiszolgálás kategória

Nagyvállalatok


Kis- és középvállalatok


Telefonos ügyfélkiszolgálás kategória

Nagyvállalatok


Kis- és középvállalatok


Elektronikus ügyfélkiszolgálás kategória

Nagyvállalatok


Kis- és középvállalatok


Legjobb Élmény Szolgáltató


Legjobb Családbarát Kiszolgálás


Legjobb Munkahelyi Csapat:



Legyen az Ön cége is a díjazottak között! Jelentkezzen még ma a Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban Programba!

Jelentkezés

Vissza a lap tetejére